Miért jó az elektronikus árkijelzés az üzletekben?
A változó ármegjelenítési irányelvek, illetve az e-papír alapú technológiák egyre szélesebb körű elterjedése miatt az elektronikus digitális árkijelző rendszerek is egyre népszerűbbek. De mely jellemzői miatt érdemes jobban megismerni ezt a technológiát, és milyen típusú üzleteknek érheti meg az átállás?
Elektronikus árkijelző rendszerek – ezért lehet érdemes beruházni
Az Európai parlament által megfogalmazott új irányelvek szerint az akciós árak és árcsökkentés mértéke mellett bármely kiskereskedelmi üzlet számára kötelező feltüntetni az adott termék árcsökkenést megelőző legalább harminc napos átlagárát. Ez komoly adminisztrációs terheket ró a boltvezetőkre és az alkalmazottakra, így nagy mennyiségű termék esetén érdemes lehet olyan rendszerbe fektetni, amellyel automatizálható az árak feltüntetésének folyamata.
Az e-papír alapú elektronikus árkijelző rendszerek képesek kézi átcímkézés nélkül automatikusan frissíteni az akciós termékek árát, valamint a korábbi árakból kalkulálva feltüntetni az átlagárakat. Ilyen módon az élőmunkaerő terhelése nélkül megvalósítható az új jogszabályok követése, ráadásul az is elősegíthető, hogy az egyes üzletek arra összpontosítsák erőforrásaikat, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Mi is az az e-papír alapú árkijelzés?
Az elmúlt évtizedben egyre többet lehet hallani az úgynevezett e-papír technológiáról – elég csak a különböző e-book olvasókra gondolni. Az e-papír sajátosságaiból adódóan a nyomtatott papírhoz hasonló módon képes visszaverni a fényt, így rajtuk szereplő információk jól olvashatók, ráadásul üzemeltetésükhöz más folyadékkristályos kijelzőkkel szemben csupán minimális energia szükséges, hiszen csak a képek frissítése igényel áramot. Az elektronikus polccímke kijelzők fekete, fehér, sárga és piros színek megjelenítésére képesek, és az alfanumerikus információk mellett grafikus anyagok, pl. vonalkódok, QR-kódok és szövegek is megjeleníthetők rajtuk.
A smrtESL digitális árkijelzés előnyei
A smrtESL rendszerek egyaránt tartalmazzák az e-tageket, a gatewayeket, valamint a webalapú adatbáziskezelő felületet is. Az általunk forgalmazott G1-D Gateway hálózati eszköz képes kétirányú WiFi-Bluetooth kapcsolatot kialakítani az elektronikus árcímkék, valamint a felhőalapú platform között, így a címkék tartalma az egyszerűen kezelhető felhasználó felületen néhány kattintással frissíthető.
Ön is bevezetné a smrtESL e-papír alapú digitális árkijelző rendszert? Kérjen ajánlatot most!